Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


100 éves a Bótai kereszt

2013.10.20

botai-kereszt.jpgSpányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nemrégiben a következőket mondta egy kőkeresztről: „Azok a keresztek, amelyeket őseink hitből állítottak utak mentére, azokra a hegyekre, amelyeken az ő munkájuk volt az Isten áldását kérték. Azt akarták, hogy Isten nevében érkezzenek, Isten nevében távozzanak az emberek, és hogy a munkájukon legyen az Istennek a jelképe. Az Isten szeretetének, a kereszt a legerősebb jelképe és szimbóluma… Ezt a szeretetet kell hirdetni, ezt az önzetlen szeretetet, amelyben nem magunknak akarunk emléket állítani, hanem akarunk emléket állítani az Istennek, az Isten szeretetének, amellyel körülveszi az embereket, és amellyel elkísér bennünket életünk útján. Szívből kívánom, hogy ez a kereszt erre emlékeztessen, és erre figyelmeztessen mindnyájunkat, amíg csak áll, reméljük évszázadokon keresztül.”

 

A kereszt felirata:

ISTEN dicsőségére állíttatták
a BOTAI kath hívők
1913

 

Bótapuszta nem önálló település. Zala fíliánkhoz tartozik. Bótapuszta szakrális műemléke az 1913-ban felállított kőkereszt, amely a település közepén található. A Bótai búcsúnap minden évben a Mindenszentek utáni vasárnap. Az idén november 10-én a hagyományoknak megfelelően, a zalai Bűnbánó Magdolna templomban 11 órakor mutat be ünnepi szentmisét Sifter Gergely plébános, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk egyházközségünk lakóit!