Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mi missziónk

2011.10.23

A mi missziónk

A szeretet főparancsa, mely egyként fogalmazza meg keresztény életünk feladatát, méltóságát, életét:

a-mi-misszionk.jpg

 egyben küldetést is hordoz magában.
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!
Ha misszióról beszélünk, nem kerülhetjük ki ennek megélését, hiszen csak a szeretetből forrásozhat az, amire Jézus bennünket küldeni akar.
Nem három féle szeretetről van szó, egyszer így szeretem Istent, máskor, pedig úgy embertársamat, vagy saját magamat. Hanem egyetlen szeretetről, mely Istenre irányul, csak ennek a szeretetnek három arculata van.
Ha magamat helyesen szeretem, akkor szeretem igazán Istent, ha a felebarátomat helyesen szeretem, ugyancsak Istent szeretem benne.
Ha azt mondom, hogy szeretem Istent, akkor ez azt jelenti, hogy szeretem embertársamat, vele együtt magamat, és ezáltal teljesül az Isten-szeretet.
Jézus parancsa, úgy szeressük embertársunkat, mint ahogy ő tanította nekünk, ahogy ő mutatta, élte előttünk. A példa Ő maga.
Szeretetben szolgálni, megbocsátani, tenni, beszélni.
Itt kezdődik a missziónk.
Amikor a mai napon a missziókra gondolunk, a missziók javára gyűjtünk, jól tesszük, mert vannak olyan helyek, ahol nem tudnak még Jézus Krisztusról, nem ismerik a Szeretet isteni arcát. Sok pap, szerzetes, világi elmegy messze földre, tanúságot tenni.
A mi missziónk igazából nem a távolban kezdődik. Nem arra kell gondolni, hogy a bennszülöttek között lehet csak újdonság a kereszténység. Nem. Itt és most kell, hogy aktualitását megélje a misszió. A küldetést Jézus adta mennybemenetele előtt: „tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19)
Jó lenne elgondolkodnunk, hogy a küldetés egyetemessége révén, nekünk is szól. Lehetek misszionárius. Sőt azzá kell lennem. Hányan vannak Magyarországon, Somogyban, Tabon, a fíliáinkban, akik nem tudják, hogy mi az igazi szeretet. Elsősorban hozzájuk kellene fordulni. Hány olyan gyermek van iskoláinkban, akik nem kaptak otthon elég szeretetet, és ezért úgy nőnek fel, hogy szétesetté válik életük. 
Amikor legutóbb, karácsonykor Zaláról hazafelé a Galéria előtt láttam legalább 15 fiatalt felmerült a kérdés bennem: Nekik nincs otthon szeretetük, nem tartoznak ők sehova otthon? Nem szereti őket senki sem. Talán ránk van szükségük. Vagy éppen Rád, aki ezeket a sorokat olvasod.
Mit tudunk mi tenni?

a-mi-misszionk2.jpg

Most kell, nem holnap, nem máskor, hanem most kell a tettek mezejére lépni. Most kell Krisztust hirdetni, megélni. Elérkezett hozzátok Isten országa – mondja Jézus. Igen. Időszerű, alkalmas, és fontos, a legfontosabb.
Amikor programokat, alkalmakat szervezünk, vagy éppenséggel szentmisén veszünk részt, nem azért tesszük, hogy legyen plusz egy elfoglaltságunk, hanem azért, hogy erőt merítsünk, legyen forrásunk a mindennapok lelki sivatagában, belül, lelkileg mégis virágozva élni embertársaink között.
A kereszténység ott kezdődik, amikor szeretettel meg tudok osztani egy kicsikét is magamból másokkal. A gyereknek, a felnőttnek, az idősnek, a betegnek, a tanárnak, a szalagmunkásnak a legnagyobb örömöt jelentheti a mindennapokban, ha otthon nem kiabálnak rá, ha megsimogatják egyszer a kezét, vagy megdicsérik, vagy egyszerűen időt szánnak rá. Egy jó szó életet menthet. Egy ölelés életet adhat.
A közösség, amit mi itt meg szeretnénk élni, nem megy csak a pap által. Hívek nélkül az Egyház nem egyház a földön. Mert nem éli meg küldetését.
Tudom, hogy nekem is sokban kell fejlődnöm még. Gondolkodom, töröm magam, küzdök, hogy a gonosz el ne szakítson bennünket egymástól, és Krisztustól.
A mai magyar, tabi valóság ez, amit látunk.
A missziónk ott is kezdődhet, amikor mások látják rajtam, a saját maguk bizonytalanságában, hogy én merek remélni, hinni Isten mindenhatóságában, és gondviselésében. Elengedhetetlen.
Merj szeretni! Merd tettekké váltani azt, a hivatást, amit Isten elültetett szívedben. Merj a saját életedben misszionárius, Krisztust-hordozó, keresztény lenni!