Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horváth Tamás atya - Áldozat

2012.11.10

Horváth Tamás atya - Áldozat

Álmok közt jár a gondolat, milyen lesz majdan,
Mikor beteljesül a végtelen Akarat.
Kegyetlen, szomorú, vagy kegyelmes, és örömteli?
Rajtad áll, hova akarod végre szívedet letenni…

Lábadat, csak tőled függ, milyen útra helyezed,
Nem szab határt Ő senkinek, s mégis megváltoztathatja létedet.
Csendesen figyel csak, s közben vigyáz rád,
De a döntés minden esetben csak rajtad áll.

Dacolhatsz te is a Szeretettel,
S ellent mondhatsz Neki minden felelettel.
Remélem, majd rájössz, s nem akarod felejteni az egyetlen utat:
Ha valamit is el akarsz érni, járnod kell, mit Ő mutat.

Olyan ez, mely szabaddá tesz minden lánctól,
Mely lekötözné két kezed, s elszakíthatna az örök vágytól.
Küzdened kell folyton a sötéttel magadban.
A fényre hívtalak, – ezt súgja neked minden pillanat.

Zakatol, dobog, lüktet, egyre hangosabb szíved szava.
Miért kellene hát küszködnöd, nem veszed észre, hogy ellep az élet sara.
Jaj, de jó lenne, ha tudnál látni, s nem csak nézni,
Adni valamit, csókot, kenyeret, virágot, s végre szívből szeretni.

Adni csak szüntelen, mint a kút, melyből forrás buzog elő.
Mindent, de mindent letenni, s végül úgy érzed, majd megszűnik az erő.
De ez csak a látszat, hisz elég neked az Ő kegyelme.
Életed oltárán magad válsz így áldozattá, szemedet rászegezve.

Tekinteted most már kitágult, és felfelé irányul.
Ő a kereszten karját odaszegezve, és feléd így kitárva utánad nyúl.
Egyé válni a Mindenséggel, a végtelen teljesség így elégíti ki vágyadat.
Benne élni napról-napra, így lesz életed is örökre áldozat.

Kőröshegy, 2009. november 10.