Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mobiltelefon – Szólj Uram, hallja a te szolgád!

2012.01.15

Mobiltelefon – Szólj Uram, hallja a te szolgád!

(Évközi 2. vasárnap - 1Sám 3,3b-10.19 / Jn 1,35-42)

Isten az ember számára legnagyobb ajándéka: Önmagának kinyilatkoztatása, „Ön-megismertetése”. Mégis, ha feltennénk a kérdést saját magunknak, vagy mások nekünk, nem biztos, hogy tudnánk egy száz százalékos igen választ adni, az ismeretségre.
Isten, személyes önközlése erősít meg bennünket arról, hogy Isten személyes Isten, aki kapcsolatban áll teremtményével. Így, ahogy embertársainknál is a megismerés egy folyamatot jelent. Nem baj, ha nem ismerjük még teljesen. MÉG!
Ezen a folyamaton indít el bennünket a mai olvasmányi és evangéliumi szakasz, mind Sámuel, aki meghallja az Úr hangját, mind az tanítványok, akik elkezdik követni Jézust. Mind a kettő esetben új kapcsolatról van szó. 
Sámuel, fiatal, nem hallja nem ismeri fel az Isten hangját, összetéveszti talán Éliével. Nem ismeri fel, hogy nem az szólítja, akivel együtt él Isten házában. Valakinek a hangját felismerni, őt is nagyon kell ismernem, bennem kell, hogy éljen az ő lénye.
Zenei oldalról megközelítve, egy számomra kedves, jól ismert zenemű első akkordjai, vagy a közepéből hallható részlet-dallam is már kiváltja azt a belső jó érzést, amely bennem általa él. Ugyanígy egy nem igazán kedvelt dallamnál ellenkező rossz érzések lehetnek annak következményei. Személyes kapcsolatokra gondolva, édesapám köhögését, ha nem is látom, mégis felismerem a nagy tömegben is és öröm tölt el általa.
isten-teged-is-hiv--de-nem-mobilon.....jpg A legtöbb mobiltelefonon van olyan funkció, mely az elmentett és névhez hozzárendelt hang által hívja az adott személyt. Ezt a hangtárcsázás, hangfelismerés funkciót nem sikerült minden esetben kihasználnom, hiszen, ha nem úgy mondom be, vagy magasabban, lassabban, máshogy az adott nevet, nem történik semmi. Istennel való kapcsolatunkra gondolva, nem hinném, hogy Istennél lenne a probléma, hogy nem helyesen szólítana nevünkön. Nem az ő hangjával van a baj, az viszont lehetséges, hogy még nincsen elmentve a mi készülékünkben a hangja. Ezáltal nem ismeri fel, idegenként kezeli. 
Sok esetben szükségünk van egy külső segítségre, aki elvezet bennünket hozzá, aki segít felismerni a hangját, a lényét. Az első, amit hallottunk annak idején is életünk kezdetén az édesanyánk szívverése volt. Erre már a 13 hetes magzat is reagál. Már érzékeny a hangokra, és megnyugtatja édesanyja szívverése, ezért helyezik, ahogy lehetséges édesanyja mellére, újra abban az idegen környezetben hallani a megnyugtató szívverés hangját. 
Meg kell tanulnunk hallani, meghallani, azt mit kell. Első lépés a hallás megtanulása, majd amikor az ember felismeri a sokféle hangot, akkor pedig szelektálni kell, hogy melyik az a hang, ami nekem jól esik, melyik az a hang, ami engem bátorít, ami megtart, melyik az, ami elgyengít, felborzol, idegesít. Folyamatról van szó. A sok féle hang közül meghallani azt a néhányat, ami számunkra fontos. Meghallani az Úr szavát és válaszolni rá. Szólj Uram, hallja a Te szolgád! Uram, meghallottam hangodat, figyelek Rád, vezess engem, mit kell tennem!? És Isten nem szűnik meg szólni, míg fel nem ismerjük.
A segítség ott van. Vagy közvetlenül ő, vagy közvetítőkön keresztül. Sámuel esetében Éli, aki megértette, és megérttette, hogy Isten aki hívja a kis Sámuelt.
Itt térnék rá az evangéliumi történtekre, ahogy arról János apostol beszámol. Teljes odaadottsággal, ahogy leírja ezeket az eseményeket, szinte érződik rajta, hogy annak idején igen fontos esemény volt ez az ő számára. Egy életforduló.
Sok keresztény ember, legfőképpen felnőtt korban vélekedik a saját megtéréséről, mint egy pillanatról, amikor elhatározta, hogy igen én Krisztus fogom követni. Sokan kötik ezt egy eseményhez. Egy találkozáshoz, amikor meghallották talán a nevükön szólító hangot.
Keresztelő János volt, aki megmutatta a tanítványoknak, hogy Jézus a Megváltó, a Messiás, a Felkent, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Akik eddig hozzá jöttek, most tovább kell menniük, hogy az Igaz Mesternél, Rabbinál tanulják az Isteni bölcsességet. János volt a segítő, mert ő annyira érzékeny volt már az Isteni üzenetre.
Mi sugározhatott Jézusból? Mire figyelhettek fel? Miért kezdték el követni. Hát az utasítás miatt. Nézzétek ő, aki nálam többet tud adni, az Igazit… 
Ezek a tanítványok nagyon elszántak voltak. Valamit nagyon az elején megéreztek. Sőt igazából a biztosra akartak menni. Követik. Valamit akarnak, elszántak, valami űzi őket, amint az a feltett kérdésre válaszukból is kiderül: Mester hol laksz? Valami nagyon intimet kértek tőle, valakit beengedni a szobámba, az otthonomba, ami csak az enyém, ami az én kis váram, ahol én lakom. Lefordítva a görögből nem is igazán azt jelenti, hogy mi a lakcímed, hanem azt, hogy Uram, hol időzöl? Hol maradsz? Hol van az a hely, ami számodra az otthon, a lelki biztonság, ahol szeretsz lenni, ahol töltekezel? Ezt meglátni, ezt megtapasztalni valakiről máris nagyon sokat elárul lelkéről is. Rend-rendetlen, tisztaság, képek, berendezés, stílus. A mi saját kuckónk, sarkunk, fotelünk, tópartunk, erdei sétányunk, környezetünk, az a hely, ami számunkra a legfontosabb a legtöbbet árul el rólunk.
Első elgondolkodtatható kérdésünk lehet, hogy mi saját magunk kuckójával szembe tudunk-e nézni, meg be tudjuk-e engedni oda saját magunkat. Majd tudjuk-e azt válaszolni Jézus kérdésére, hogy hol laksz? - Uram, jöjj, nézd meg! Beengedném oda?
A megismerési folyamat e szakaszai igen fontosak ahhoz, hogy majd az ezután következőt, a küldetést megélhessük, hiszen a megismerés majd ezt vonja maga után. Amiben most elindulni kell a fejlődés útján az a hangok megismerése, a sok evilági hang között felismerni az isteni megszólító, nevünkön hívó hangot. 
Meghallani, hogy Jézus meghív magához, meghív az életébe. Lépjünk be az Ő hajlékába, és maradjunk nála. Mondjuk neki, hogy Szólj Uram, Hallja a te szolgád! Ámen.