Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015. Advent 4. vasárnap

2015.12.18

Advent 4. vasárnap

2015. december 20.

 

 

  1. December 23-án, szerdán 900 órától díszítjük a templomunkat karácsonyra. Kérem, akinek van lehetősége és ideje engedi, segítsen nekünk.
  2. December 22-én, kedden 600 órakor rorátés szentmisét tartunk, amely előtt és alatt gyónási alkalmat biztosítunk. Kérem, idejüket próbálják úgy beosztani, hogy lelkileg minél előbb felkészüljenek Jézus születésére, és ne halogassák a lelki megtisztulást karácsony napjára.
  3. December 24-én, csütörtökön reggel nem lesz szentmise! A plébániatemplomban éjféli szentmisével Krisztus Urunk születésének főünnepét üljük.
  4. A plébánia területén az ünnepi szentmisék rendje a következőképpen alakul. Éjféli szentmise december 24-én este minden templomunkban lesz. 1900 órakor Bábonyban és Megyeren, 2030órai kezdettel Torvajon és Sérsekszőlősön, 2200 órakor Lullán és Zalán, éjfélkor pedig Tabon.
  5. Tabon, a plébániatemplomban, az éjféli mise előtt 2330 órai kezdettel a katolikus iskola diákjai és a felnőtt hívek közösen emlékeznek meg Jézus Krisztus születéséről. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit.
  6. Karácsony napján, december 25-én 800 órakor Lullán, 930órakor Torvajon, 1100 és 1800 órakor Tabon lesz szentmise. Karácsony másnapján, december 26-án 800 órakor Sérsekszőlősön, 930 órakor Zalán, Megyeren 1500 órai kezdettel, 1100 és 1800 órakor Tabon lesz szentmise.
  7. December 27-én, vasárnap a szokásoknak megfelelően a 1800 órakor kezdődő szentmise keretében megtartjuk a Szent János napi bormegáldást. Kérem a borosgazdákat, hogy értesítsék egymást és hozzák el boraikat. A szentmise után, ahogy tavaly is szeretettel hívom és várom őket a plébániára közös együttlétre, borkóstolásra. Apostolkodjunk ez ügyben is.
  8. A karácsonyi virágokra szánt adományokat köszönettel fogadjuk a sekrestyében.
  9. Egyházközségünk megrendezi a III. Egyházi bálunkat. A bál bevételét templomaink felújítására ajánljuk fel, természetesen a községekből és a plébániatemplomból érkezettek arányában. Többen jelezték, hogy jönnének, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel mindenkit kérek, hogy időben jelentkezzen a kellemetlenségek elkerülése miatt. A bál időpontja február 6-a, helye az állami iskola ebédlője.
  10. Akik feliratkoztak, hogy a jövő évre is kérnek Keresztény Élet illetve Új Ember újságokat, szíveskedjenek befizetni a sekrestyében január 26-ig. A Keresztény Élet ára 9360 Ft/év.
  11. Szeretettel közlöm a kedves Testvérekkel, akik az idei évben még nem rendezték az egyházi hozzájárulásukat, ezt megtehetik a szentmisék előtt és után a sekrestyében, illetve a plébánián hivatali időben.