Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évközi 24. vasárnap

2013.09.14

Évközi 24. vasárnap

2013. szeptember 15.

 

Ünnepek, emléknapok:

 

Hétfőn (szeptember 16.): Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök és vértanú

Péntek (szeptember 20.): Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk

Szombat (szeptember 21.):         Szent Máté apostol és evangélista

 

 

1)     Isten fizesse meg a templom felújítására szánt jó szándékú adományaikat, amelyet az egyházközség nevében hálásan köszönök.

 

2)     Köszönöm mindazok munkáját, akik a Nyitott templomok éjszakája elnevezésű programunkon részt vettek. A Jó Isten fizessen meg mindenkinek, aki a legkisebbet is tette, bízom benne hogy mindegyikünk lelki megerősödését, és a közösség építését szolgálta.

 

3)     Előre hirdetem, hogy az idei évben felszentelésének 40. évfordulóját ünnepli a Sérsekszőlősi templom. Erről a kerek évfordulóról szeretnénk méltó módon megemlékezni. Az ünnepi szentmise október 12-én 14 órakor lesz, majd a közös megemlékezést a kultúrházba folytatjuk a szentmise után. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

 

4)     Zarándoklatot szervezünk a HIT ÉVÉBEN, október 19-én, Bakonybél- Pápakovácsi- Farkasgyepű- Bakonyjákó útvonalon. A zarándoklatra jelentkezni a falukban az egyházközségi képviselőnél, Tabon pedig nálam lehet. Az utazás költsége 4000 Ft amely tartalmazza a belépőjegy árakat is. Csak az számít a zarándoklatra jelentkezettnek, aki a teljes összeget befizette szeptember 30-ig. A részletes program a hirdetőtáblán és a plébánia honlapján  www.tabiplebania.hu is megtalálható.

 

5)     Megkezdődött az önkormányzati iskolákban is a hitoktatás. Kérem a szülőket, hogy ha szeretnék, hogy gyermekük hit- és erkölcstan oktatásra járjon, kérem jelezzék nekem és az osztályfőnökének. A többi évfolyamon a délutáni órákban folyik a hitoktatás. Jelentkezni a hitoktatóknál lehet. Köszönöm a hitoktatóink segítségét, Nyulné Németh Erika (katolikus iskola), Csirke Erika, és Vajdáné Tóka-Farkas Ildikó, akik segítségemre lesznek az új tanévben.

 

6)     Az Új ember és a Keresztény élet újságokat vigyék el az újságos polcról.