Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évközi 25. vasárnap

2013.09.20

 Évközi 25. vasárnap

2013. szeptember 22.

 

Ünnepek, emléknapok:

 

Hétfőn (szeptember 23.):Pietrelcinai Szent Pio áldozópap

Kedd (szeptember 24.):Szent Gellért püspök és vértanú

Péntek (szeptember 27.):Páli Szent Vince áldozópap

 

1)     Előre hirdetem, hogy október 6-án vasárnap a Lullai és a Torvaji templom felújítására illetve szépítésére adjuk adományainkat. Isten fizessen meg mindnyájatoknak.

 

2)     A héten kedden Szent Gellért püspök és vértanúra emlékezünk, aki iskolánk védőszentje is. Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik. Majd a Katolikus Iskolában a gyerekek programokon vesznek részt.

 

3)     Jövő vasárnap reggel 8 órás szentmise keretében tartjuk a Sérsekszőlősi templom búcsúját Szent Mihály főangyal ünnepén. Szokott feltételekkel teljes búcsú nyerhető.

 

4)     Előre hirdetem, hogy az idei évben felszentelésének 40. évfordulóját ünnepli a Sérsekszőlősi templom. Erről a kerek évfordulóról szeretnénk méltó módon megemlékezni. Az ünnepi szentmisét és a templomszentelést Balás Béla megyéspüspök október 12-én 14 órakor celebrálja, majd a közös megemlékezést a kultúrházba folytatjuk a szentmise után. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

 

5)     Zarándoklatot szervezünk a HIT ÉVÉBEN, október 19-én, Bakonybél- Pápakovácsi- Farkasgyepű- Bakonyjákó útvonalon. A zarándoklatra jelentkezni a falukban az egyházközségi képviselőnél, Tabon pedig nálam lehet. Az utazás költsége 4000 Ft amely tartalmazza a belépőjegy árakat is. Csak az számít a zarándoklatra jelentkezettnek, aki a teljes összeget befizette szeptember 30-ig. A részletes program a hirdetőtáblán és a plébánia honlapján  www.tabiplebania.hu is megtalálható. Lassan lejár a határidő, akik gondolkoznak, hogy szeretnének velünk tartani ezen a tartalmas úton, jelentkezzenek minél előbb a sekrestyében.  

 

6)     Az Új ember és a Keresztény élet újságokat vigyék el az újságos polcról.