Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyböjt 1. vasárnap

2014.03.09

 Nagyböjt 1. vasárnap

2014. március 9.

 

1)     A mai vasárnap a Lullai és a Tabi templomok felújítására adjuk adományainkat. A szentmisék keretében a hamvazás szertartásában részesítjük a Testvéreket.

 

2)     A héten kedden este 5 órakor Torvajon, 6 órakor Sérsekszőlősön lesz szentmise, amely előtt gyónási alkalmat biztosítunk. Csütörtökön pedig Zalán lesz szentmise este 6 órakor előtte gyónási alkalom.

 

3)     Nagyböjt péntekjein este 5 órától keresztutat végzünk, a tavalyi évhez hasonlóan szeretnék kérni önként jelentkezőket, akik szívesen imádkoznának egy-egy stációt. Feliratkozni a sekrestyében lehet.

 

4)     Szeretettel kérem a Testvéreket, ha a lakást kinőtt zöldnövényei vannak, és azt felajánlaná a templom részére szívesen fogadnánk. (szobafenyő, pálma-félék stb.) A szentély díszítéséhez. Előre is hálásan köszönöm!

 

5)     Aki szeretne ez évben szentmisét mondatni az jelezze az időpontot. Szentmisét mondathatunk élő és meghalt szeretteinkért. Ne feledkezzünk meg róluk, számukra ez lehet a legnagyobb ajándék, amely által segíthetünk rajtuk, hogy üdvösségre jussanak.

 

6)     Május 2-án (péntek-hosszú hétvége) egyházközségi zarándoklatot hirdetek Szombathely - Mariazell útvonalon. Program: indulás kora reggel, Szombathelyen pihenő, majd továbbutazás Máriazellbe, amely egy darab magyar föld az Alpokban, a szentély egyik alapítója Nagy Lajos magyar király. Szentmise a kegytemplomban a csodatévő „celli Mária” szobránál, keresztút, majd szabadprogram. Hazautazás rövid pihenőkkel, visszaérkezés késő este. Részvételi díj: 12.000 Ft/fő amely tartalmazza az utazást, idegenvezetést. Jelentkezni lehet az összeg befizetésével a sekrestyében és a plébánián.

 

7)     Lassan eljön az óvodai, iskolai beíratások időszaka, szeretettel kérem a kedves szülőket, hogy ne feledkezzenek meg gyermekeik vallásos nevelésére tett ígéretükről. A Katolikus Iskolában órarend szerint zajlik a hittan oktatás, heti két órában. Az Önkormányzati Iskolában 1-2. és 5-6. osztályokban válasszák gyermekeik számára adott nagy lehetőséget az órarend szerinti hit- és erkölcstan oktatást. A testvéregyházak képviselőivel (márc. 10-én délután 3 órakor szülői értekezletet tartunk) az Önkormányzati Iskola Petőfi S. utcai intézményében. Szeretettel hívom és várom a szülőket!

 

8)     Kedves Testvérek, ne felejtsenek el rendelkezni személyi jövedelemadójuk 2x 1 %-ról. Az egyik 1%-ot a Magyar Katolikus Egyház támogatására javasoljuk, melynek technikai száma 0011.