Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Plébánia története

Dr. Takács Lajos - A tabi róm. kat. plébánia újjászervezése

 
 
A tabi plébánia alapítása újabb kutatások szerint a XI. századra, Szent László korára tehető. Összefügg tehát a magyar nép kereszténységre való áttérésével, a térítéssel. Ezért van a templom tornyán az apostoli kettős kereszt. A plébánia újjászervezése pedig a török uralom után, Mária Terézia uralkodása idején, Padányi Bíró Márton püspöksége alatt volt, 1746-ban. Mária Terézia is adományozott kiváltságként az ő idejében létesült plébániáknak kettős keresztet. így mindkét alapon méltán ékesíti templomunkat a kettős kereszt.
 
1. A plébánia történeti könyve: a História Domus
Az újjászervezést követő évek történetének megismeréséhez nagy segítséget nyújt a plébánia birtokában levő História Domus. Hogy ez a könyv létrejött, hálásak lehetünk Ranolder János veszprémi püspöknek.
Ranolder János 1849 októberében kapta meg a királyi kinevezést a veszprémi püspöki székre, melyet 1850. május 19-én foglalt el. Első bérmaútja Somogyba vezet: Marcali, Kaposvár, Karád, Andocs, Ácsa, Törökkoppány, Kisbár (1850. október).
Hívei igaz lelkiatyjának bizonyult, aki „mint jó családatya", kincseiből régit és újat hoz elő. A régit és újat szem előtt tartva, gondolt a jövőre is. így már püspöksége első évében körlevélben írta elő, hogy minden plébános köteles História Domust vezetni, s abba bevezetni minden fontosabb eseményt. Ahol megvannak ezek a feljegyzések, rendkívül érdekes és értékes adatokat tartalmaznak a korabeli papság gondolkodásáról, lelkipásztori munkájáról, örömeiről és bánatáról.
Ennek a püspöki felhívásnak a nyomán kezdődik a tabi plébánia História Domusa e szavakkal, már a következő évben: „Ezen történelmi könyv kezdetett 1851-ik évben Razgha Lajos plébános által."
Ki volt Razgha Lajos? A Veszprémi Egyházmegye papja, aki egész papi életét Tabon élte le, mely 46 évet tesz ki. Az iregszemcsei ke-resztelési anyakönyv, Veszprémi Püspöki Levéltár és a tabi plébánia irattára alapján a következőkkel egészül ki ismeretünk: Született Iregen (Tolna m.) 1813. december 27-én Razgha Pál és Buday Antónia nemes szülőktől. Pappá szentelték 1837. július 2-án, káplán Tabon 1837. december 13-tól, majd ideiglenes adminisztrátor, s utóbb plébános ugyanitt 1847. novembertől. Tabon az ő idejében épült a hívek áldozatkészségéből az új népiskola és javították a templom szentélyét. Meghalt Tabon 1 883. október 25-én. Síremléke a tabi temetőben található a Bernáth család sírboltja mellett, akiknek tudomásunk szerint a rokonságához tartozott. Takáts Gyula költő legutóbbi tabi látogatásakor (1998), megtekintve a kat. iskolát és plébániát, elmondta, hogy ő is rokona az egykori tabi plébánosnak.
 
2. Az újjászervezést követő események
A továbbiakban Razgha Lajosnak a História Domusban található feljegyzéseit adom közre, kiegészítve a Veszprémi Püspöki Levéltár adataival, melyeket közben sikerült megszerezni.
A már említett bevezető után így folytatja írását: „Amidőn a tabi plébánia történetének leírásához fogok, nem mintha elődeimet hanyagságról vádolni volna szándékom, de kénytelen vagyok megval-lani, miszerint felhányva és szorgosan kifürkészve bár a plébánia minden iratát és könyveit, nem találtam csak egy kis iratot sem, melyben valamelyes volna feljegyezve, miből kivenni lehetne ezen plébánia őseredetét, pedig valószínű, hogy már a 18. század elején létezett, csakhogy rendetlen állapotban; úgy látszik, rendes állapota az 1746. évtől veszi kezdetét, amidőn rendes anyakönyvet kezdett vezetni, de plébánosa nem volt, mert amint az anyakönyvből kitűnik, egész 1758-ig az andocsi ferences atyák kormányozták, kik közül hol egyik, hol másik Tabra jővén, hosszabb ideig mint administratores Parochiae (plébánoshelyettes) működtek. Segédkezet nyújtva nekik a Szent Benedek rendiek is."
Az 1758-as évvel szemben a Püspöki Levéltár adata szerint már 1752-ben volt Tabnak plébánosa Hrabálik József személyében, aki a pécsi egyházmegyéből jött és remete életet élt. A teológiát a pécsi szemináriumban végezte. Alszerpappá Berényi Zsigmond pécsi püspök szentelte 1747. szeptember 23-án, szerpappá és áldozópappá 1748-ban. Káplán Mecsekjánosin, Mágocson, Magyarszéken 1749-51-ig. A veszprémi egyházmegyében Zalaegerszegen 1752-től káplán, Tabon pedig mint plébánost 1752. május 3-án iktatták be. 1755-ig volt Tabon. 1760. december 22-én Veszprémben, 40 éves korában halt meg. Közben valószínű ismét ferencesek látták el Tabot, mert a következő plébános 1758. május 21-én jött, akit Balázsi Andrásnak hívtak. A plébániát 1779-ig vezette. Őt követte Oláh István. Javadalmáról „ex certo incidente casu" lemondott 1787. október 23-án és mint kisegítő működött Kapolyon. Őt követte Frivaldszky Ferenc, akit 1792-ben megfosztottak a plébániától és átment a pécsi egyházmegyébe. Utóda Kapitár István 1792. február 25-től, de 1801-ben lemondott a plébániáról. Bajzáth József püspök kinevezte a veszprémi szeminárium lelki igazgatójává, de állását csak a püspök halála után foglalta el, 1802-ben. Meghalt 1811. április 8-án, 73 éves korban. A halálozási anyakönyv feljegyzése szerint „Vir doctus, pius et gravis" !tudós és buzgó férfi, de nehéz természet). Helyére Lendvay Ferencet nevezték ki, de már 1 805-ben Szálai Ferenc volt a tabi plébános, akinek 1812-ben Dants József lett az utóda.
Erről az évről így számol be Razgha Lajos: „Dants József oldala mellé lelkésznek, mint újonnan felszentelt pap 1837-ik év szeptem-Der hó 14-én küldettem s ugyanazon hó végével rendelt helyemre, fabra megjöttem. Hol is 10 évig és egy hónapig káplánkodván, Ő méltósága gróf Zichy Domonkos megyéspüspök úr által 1847 évben Dants József ugyanezen év október 30-án történt halála következtésen elsőben mint plébánoshelyettes, utóbb mint plébános kineveztet-:em. Dants József 35 évig viselte a plébánia terhét s szerény indulatnál fogva kormányozta azt. Ő alatta 1815-ben történt Visitatio Canonica (főesperesi hivatalvizsgálat).
Méltóságos Kurbély György megyéspüspök által, mely alkalommal meghatároztattak a plébános és hívek kötelességei. A plébánia lövedelme összeszámláltattatott, s világosan kimutattatott, hogy a tabi plébánia a megyéspüspök szabad adományozása alá tartozik, senki sem gyakorolván a kegyúri jogot. Kiterjedésre elég nagy, miután az anyaegyházon kívül magában foglalja Torvaj és Zala fiók egyházakat templommal ellátva, az első Péter-Pál apostolok, a másik Mária Magdolna tiszteletére szentelve. Ezeken kívül Megyer, Bábony falvak, Ugaj, Lulla, Szöllős és Csaba pusztát. Népessége a legújabb asszeszámítás szerint 1521 lelket számlál, kik keverve vannak Ágostai, Helvét vallásúakkal és Zsidókkal, eredetükre nézve többnyire tótok, de már jobbára magyarosodtak, úgy hogy az Isten szolgálat csak magyar nyelven tartatik."
Beszámol az új tabi temető létesítéséről is: „El sem mulaszthatom feljegyezni, hogy a jelenlegi új temető, mely néhai Gotthárd István uraság pajtája mögött áll a Szöllősbe vezető út mentén, 1846. november 8-án, Pünkösd után 23. vasárnap Dants József plébános alatt Odor László karádi plébános és esperes által szenteltetett fel, amidőn csekélységem, mint helybeli káplán volt hivatott prédikálni éspedig arról, hogy miért szenteltetnek fel a temetők nálunk, katolikusoknál."
Szépen emlékezik meg az új püspökről, Ranolder Jánosról: „Az 1848-49-i forradalom után Méltóságos Zichy Domonkos úr leköszönvén püspökségéről, közörömünkre Méltóságos Ranolder János úr lett veszprémi püspöknek kinevezve, ki is apostoli buzgóságánál fogva alig, hogy elfoglalá püspöki székét, azonnal a megye látogatásával kezdé meg apostoli munkáját, s Tab is szerencsés volt kedves főpásztorát kebelébe fogadni. Az 1851-ik évi május 6-án fenséges nap volt ez Tabra nézve, mert a hívek lelki örömét hozó a kedves fő-pásztor amidőn nemcsak, hogy 762-nek adva fel a bérmálás szentségét, azokat Isten bajnokaivá kente, nem csak kenetteljes szavait hallata híveivel a templomban, de mint jó pásztor egyenként is szólítgatá híveit, meghíván különösen az atyákat és anyákat a plébánia lakba s ott egyenként és mindnyáját oktatá keresztényi polgári és szülői kötelességeikre. Nem hagyá látatlanul az oskolát, mert hiszen legkedvesebb élvezete magát a kisdedek körében találni, azokat oktatni, s velük atyai kegyeletét éreztetni."
Végezvén a plébánia házban atyai látogatását, megvizitálván az összeroskadáshoz már közel álló plébánia épületet, s annak felépítését kegyesen megígérvén, 1853. évben ígéretét teljesíté is, mert ugyanazon év tavaszán 1000 forintot a megye tárából a ház építésére kiutalni, utóbb pedig a fent írt összeget még 200 váltóforinttal megtoldani kegyeskedett, de a ház tökéletes bevégzésére még ez sem lévén elég, még 300 forintot a megye tárából kiutalni rendelt, s így a pusztulásnak indult tabi plébánia ház felépült 1855-ik év nyarán úgy, hogy szeptember elején elfoglalhatám.
Hogy ily soká épült, t. i. 2 és fél évig, a mesteremberek, különösen a kőműves hanyagsága, majd pedig pénzhiány is volt az oka, mert ha azon 1500 pengő forint egyszerre kiadaték, sokkal hamarább elkészül. Azonban a fent említett összeget még toldani kellett, mégpedig a magaméból néhány száz pengő forinttal, hogy ily tökéletességre jöhessen, milyenben jelenleg áll. Most került sor a templom és torony tetejének a megcsinálására. A nép szegény, a költség sok, tehát mit csináljunk: Felszólítottam a Tekintetes uraságokat és nem csalódtam, mert Gotthárd Istvánná 140 pengőforintot adott, gr. Hadikné 50 és Spissich Ignácné 50 forintot, özv. Gussitsné és leánya báró Seckendorfné amint az iskolára semmit, úgy a templomra sem adott. Ekkor egybehivatván a nép, azt határoztuk, hogy minden pár, légyen telke vagy sem, évenként fizet 2 forintot. Tehát az 1855 évi március hóban meghirdetett gyűjtés eredményeként tavasz végén belekaptunk a munkába. A torony új lett, a templom északi része újra zsindelyeztetett, déli része pedig tökéletesen kijavíttatott Hajek Vencel tihanyi ács által ki az egész munkát 650 forintért felvállalta és ugyanazon nyáron becsületesen bevégezte."
A Veszprémi Püspöki Levéltár bevezetőben említett adata szól arról, hogy ó' építtette az elemi iskolát a hívek áldozatkészségével. Valószínűleg erre utal egy előbbi adat és a már említett gyűjtés: „1851 -ben pedig midőn az alábbi tökéletesen elromlott oskola ház helyett új készölt volna, az egész mesteri (tanítói), s oskola házra megkívánható minden néven nevezendő fát adni szíves volt Méltóságos gróf Hadikné, született Festetics Borbála asszonyság, egyik a jótevők közül, ki az 1832. évben Tabra tévén özvegyi jószágára lakását. Adjon az Isten több ily pártfogót az Egyháznak és plébániáinak".
Beszámol természeti jelenségről is:
„1858. szeptember hónap elejétől egész október közepéig az úgynevezett Donáti üstökös csillag látszott az égen este nyugaton, sugarai (farkai) - üstöké - északnak voltak fordulva, hajnal felé pedig kelet felé látszott jönni és üstöké nyugatnak volt fordulva. Igen gyönyörű csillag, mint a csillagászok mondják, üstöké 1.400.000 mérföld, s azt állítják, hogy 2001, azaz kettőezeregy esztendő alatt teszi útját, s látható volt utoljára Nagy Sándor idejében; boldog Isten, kik látják ismét őtet?! Déli nyugatnak vette útját és eltűnt."
Az 1862. évben saját, személyes megpróbáltatásait írja le: „Ezen év reám nézve nagy szerencsétlenséget hozott, mert kiraboltattam. Ugyanis március 1 7-én, a nágocsi vásárból, hová elmentem, megjővén, miután udvaromban körülnéztem, szobámba menvén a pandúrok őrmesterét vendégül kaptam, ki is utasítást kérvén, hogy azon keresztényeket, kik a zsidó táncmulatságba mennek, rendeletem szerint, csakugyan ne engedje-e táncolni? Én rendeletemhez szigorúan ragaszkodván, azon utasítással bocsájtám el, hogy semmi szín alatt sem engedtetik meg a keresztényeknek a tánc ilyen böjti napokban. Ki közülők ezt tenni akarná, illedelmesen szólítsa a szándékátóli elállásra, tőlem a rendelt helyére eltávozott. Távozta után vacsorára hívattam, s amint ebédlőmben szokott helyemhez értem és imádságom az estebédhez kezdeni akartam, két fegyveres rablótól megtámadtat-:am, megköttettem, s előbb fegyveremtől, aztán pénzemtől megfoszattam. A templom ládájának sem irgalmaztak, mert azt is kirabolták s elvittek belőle 49 forint 94 krajcárt, úgy Szent Flórián kőszobrának pénzét 21 forint 8 krajcárt. Aztán lovaim tulajdon kocsimba befogták és eltávoztak.
Lovaimat egészen lesántulva s alig rájuk ismerve megkaptam augusztus 4-én.
Jól mondják, hogy a szerencsétlenség és baj nem szokott maga járni. így volt nálam is, mert július 23-án ismét a lehető legnagyobb szerencsétlenség ért abban, hogy káplánom, tisztelendő Török János magát agyonlőtte. Ezen ténynek oka volt búskóros (melankolikus) természete, minél fogva, amint orvosok is bizonyítják, ilyesmit tőle várni lehetett. Jó pap volt és hivatalát szerető, csakhogy szegény többnyire bús anélkül, hogy erre a legkisebb oka lett volna. Különben a megtébolyodásba vezető melankolikus természetét a Benediktinus (bencés) atyák, kiknél szinte clericus (szerzetes növendék) volt észre vevén, már ezelőtt 8-9 évvel kiküldték a szerzetből, s minket ért a szerencsétlenség, hogy közibénk jővén, ily rettenetes öngyilkolással oltsa el életét. Az Isten, ki a szíveket és veséket vizsgálja, legyen szerencsétlen paptársam irgalmas üdvözítője."
Két évvel később, 1864-ban újabb szenvedéséről számol be: „Ez évi december 16-án nagy szerencsétlenség ért, mivel éjjel 11 óra tájban, midőn első álmomat aludnám, cselédjeim által felriasztattam, hogy az ablak alatt emberek kullogtak, s különösen egy az ablaknál, mely a kertre szolgál, ólálkodik. Én felrettenve azt hívén, hogy rablók, puskát ragadva siettem ki, s a cselédszoba ablaknál lévő alakra kisütöttem. Oly szerencsétlenül, hogy az elesett. Midőn a történtek után férfi cselédeimért elküldettem, hogy azok nézzék meg, micsoda ember van meglőve, visszajővén nagy meglepetésemre azt mondták, hogy Nagy János csendőr hörögve fekszik ott. Természetes, vizsgálat történvén kitűnt, hogy egyik nőcselédemmel szerelmi viszonyban lévén, ily éjjel s részeg fővel jött utána, a bástyát keresztül ugorván a kertbe s utána az ablak alatt leskelődött. Én azonnal befogattam, s Kaposvárott a főispánnál magamat feljelentettem. Onnét Veszprémbe, a püspökhöz sietvén a tényállást elmondtam. Pert kaptam, mely csak 1866. március havában folyt le oly formán a hétszemélyes táblán, hogy 208 forint perköltséget fizettem, s a további kereset alól felmentetvén, absolutioért és dispensatoriumért (feloldozásért és elégtételért) Őszentségéhez, IX. Piusz pápához folyamodott püspököm, de azt Rómából csak október 18-án kaptam meg, mely két heti vezeklést rendelt, amit Andocson meg is tartottam, s november 9-én ismét az Úr oltárához tértem, annak hálát adván, hogy ezt megérnem annyi viszontagságok után, melyeket kiállanom kellett, engedé."
Razgha Lajos 1883. október 23-án halt meg. Utóda Tóth József tabi káplán, aki 19 évig káplán, 5 évig plébános. 1889. október 18-án halt meg. 1889 nagyszombatján égett le a plébánia teteje. Ekkor betegedett meg, hiszen a ház tető' nélkül volt. Utóda Czupy Bálint 191 3-ban március 31-én megy nyugdíjba, akit Horváth Mihály sümegi káplán követ.
 
3. A pápai nuncius Tabon
Ha a pápa nem is, de pápai követ járt Tabon. Huchthausen Lajos számol be erről a nevezetes eseményről.
Ki volt Ő? Nagykanizsán született 1900. január 4-én, Budapesten a Központi Szemináriumban tanult. 1923. június 17-én szentelték pappá. A Veszprémi Egyházmegyében több helyen volt káplán, majd teológiai tanár Veszprémben 1926-tól. Balatonkilitin 1935-től plébános és egyben a ságvári esperesi kerület esperese. 98 éves korában Balatonkilitin halt meg. Tőle kaptam az alábbi beszámolót. Előbb a veszprémi papnevelő intézetről ír, majd így folytatja: „Míg a szeminárium csendjében buzgón folyt az Úr jövendő szolgáinak képzése, hazánkban és a világban nagy forrongások, világot felforgató események folytak: Hitler horogkeresztes nemzeti szocializmusa, Mussolini fasizmusa, Szálasi nyilaskeresztes felforgatása, a Holocaustnak elnevezett zsidóüldözés és gyilkolás, hazánk német megszállása, a második világháború, a szovjet megszállás. Minderről a hazai és világtörténet számol be; itt célunknak megfelelően csak a hozzánk közel eső jelenségeket nézzük.
Európa békéjének felbomlását nálunk először a Hitler elől menekülő lengyelek tömeges beözönlése éreztette. Magyarország mintegy 120 ezer lengyel menekültet fogadott be; ezeknek elhelyezéséről és ellátásáról szeretettel gondoskodott. Jelentékeny részük Somogyban talált befogadásra. Legnagyobb pártfogójuk, segítőjük egykori kedves teológus-tanítványom, Varga Béla balatonbogiári plébános, kisgazdapárti képviselő, egy ideig a Parlament elnöke volt. A menekült lengyel ifjúság részére először Zamárdiban a kereskedelmi iskolai tanárok házában létesített lengyel gimnáziumot, majd Bogláron épített e célra külön nagy épületet, mely ma is fennáll és kulturális célra szolgál. Mikor a kommunisták jutottak hatalomra, rejtőzködni, majd disszidálni kényszerült, mert itthon valószínűleg Bajcsy-Zsilinszky Endre sorsára jutott volna: az akasztófára, és utána utcákat neveztek volna el róla. Mikor e sorokat írom, már évtizedek óta New Yorkban él. Ez év májusában itthon töltött néhány napot, beszédet mondott az új Parlament megnyitó gyűlésén, Balatonboglár díszpolgárává választotta, Püspökünk pedig tb. nagypréposttá nevezte ki, beiktatta az őr-kanonoki stallumba. (Varga Béla már végleg hazatért.)
A lengyel menekültekkel együtt mintegy 60 pap is jött hazánkba. Közelünkben Zamárdiban és Tabon laktak néhányan. Kilitire is jártak vasárnapi miséket, lelkigyakorlatokat tartani, gyóntatni. Leggyakoribb vendégeink voltak Erasmus Malczyk szalézi atya és Aloysius Gan-dawsky. Az utóbbi jól megtanult magyarul; helyettesített is engem, nyelvünkén prédikált, esketett. Erazmus atyának nehezen ment a magyar szó, de próbálkozott vele. Egy alkalommal meglátta nálam Czapik püspök úr képét . Elkezdte németül, latinul magyarázni, hogy Czapik lengyel név, próbálta kimondani magyarul, hogy mit jelent. Végül kibökte kissé idegen kiejtéssel: „Fecske". Kijavítottam: nem fecske, hanem kecske. Nagy örömmel ismételgette: „Kecske, kecske".
Egyes nyugati országokban az a hír terjedt el, hogy a magyarok rosszul bánnak a menekült lengyelekkel. Ezért a magyar kormány megkérte Angelo Rótta pápai nunciust, látogassa meg a lengyel táborokat, győződjék meg a menekültek kedvező helyzetéről és tegyen tanúságot tapasztalatairól. A nuncius nagy körutat tett. Ennek végén érkezett 1943. április 16-án Tabra, titkárának és dr. Antall József miniszteri tanácsos kíséretében. A lengyel kolónia a főszolgabírói hivatal előtt gyülekezett. Megérkezése után latinul köszöntöttem az Érsek Urat kerületünk nevében, ő is latinul válaszolt. Jó ideig elbeszélgetett a lengyelekkel, majd Kenderessy főszolgabíró uzsonnán látott vendégül bennünket. A főszolgabíróval együtt autón csatlakoztunk a magas vendéghez. Somban és Ságváron megálltunk néhány percre az ott lakó kisebb csoportokkal való találkozásra. Este 8 óra tájban érkeztünk Balatonkilitire. Volt egy kedves hívem, Lambert István borbély, aki baranyai, kisvaszari születésű, magyar-német anyanyelvű fiatalemberként, mint Kolping-legényegyleti tag, bejárt több országot, köztük Itáliát is; ott munkát vállalt és megtanulta az ország nyelvét. Nősülés útján lett kiüti lakos.
Megírtam magyarul egy rövid üdvözlő beszédet, ő lefordította olaszra, megtanulta és elmondta a községháznál összegyűlt 100-120 lengyel menekült nevében. Nunciusunknak igen jól esett, mert hosz-szú kőrútján sok üdvözlésben volt része, de a kiliti volt az első és egyetlen, amit anyanyelvén hallhatott. A kiliti lengyel kolóniával folytatott társalgás után kíséretével együtt hazatért Budapestre.
Angelo Rottának nagy része volt a hitleri zsidóüldözés idején ismételt tiltakozásaival, menlevelek osztogatásával, minden egyéb lehetőség felhasználásával az üldözöttek mentésében.
A tabi róm. kat. templomban, az oldalbejárat mellett a lengyelek emléktáblával örökítették meg itt-tartózkodásukat, melyen kereszt, szenteltvíztartó, valamint a lengyel és magyar címer mellett a következő felirat olvasható:
LENGYELEK MAGYAROKNAK
POLACY VVEGROM
TAB 1943
 
4. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, ahogyan az akkori tabi plébános látta
Dr. Búzás Gerő a háború után került Erdélyből Magyarországra. 1904. szeptember 21-én született Miklósváriban. 1927. június 11-én Gyulafehérvárott szentelték pappá. Nálunk 1945-ben Bálványoson kezdte meg papi munkáját, 1947 és 1958 között volt Tab plébánosa. Nagyon sokat köszönhet neki a tabi plébánia: elsősorban buzgó lelkiségét, másrészt rendszeretetét. O katalogizálta a plébánia irattárát, egy évszázadra visszamenőleg felkutatta és pótolta Razgha Lajos után a História Domus hiányzó adatait. A két plébános között eltelt időben bármi történt, - pedig sok és jelentős esemény volt, - elődei nem jegyezték fel.
Az ő idejében volt az 1956-os forradalom és szabadságharc. így ír az 1956-os évről: „Reménykedünk a »tercpora refrigerii« (megeny-hülés ideje) a »tercpora restitutionis omnium* (a nagy megújulás kora) után. (Ap. Csel. 3,17. 21)
Az iskolákban ez évben - jún. 27, 28-án a circa 400 tabi katolikus általános iskolásból (I -VIII. elemi) 11 7-et írattak be hittanra. Erős volt a nyomás a szülőkre. Ősszel e gyermekeket három csoportban taníthattuk - és pedig a rendes tanítási idő után. A gyermekek bizony akkor fáradtak már: ingerlékenyebbek. Az óra felét neveléssel kell eltöltenünk, hiszen az iskolában nem kapnak keresztény nevelést, hanem atheista szellemben nevelik. Baloghné tanítónő (kapolyi róm. kath.) azt tanította: »a világot nem Isten teremtette*; a »Dicsértessék... köszönés elavult«. A gyermekeken - a VIII. oszt. felé haladás egyenes arányában, bizony érzik az atheista szellem: a tekintélytisztelet hiánya jellemzi szegény tanulóinkat talán a legjobban. Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy az Úr Jézushoz kapcsoljuk: »lsten pártiak legyetek drága gyermekek« - hangsúlyozzuk. »Tudjátok, három nevelés van ma: kommunista és hitetlen, polgári és vallásközömbös, harmadszor katolikus, szentistváni magyar nevelés: látjátok, ti ez utóbbit kapátok«. Kérdésbe is tettük fel: »Melyik nevelést akarjátok?« - Óh, az megható volt, szegény jó gyerekek, amint katolikus lelkük kitört a más szellemiség felhőzete mögül és lelkesen kiáltották: »A szentistváni, katolikus magyar nevelést akarjuk!«
1956. október 23-án Budapesten - ahogyan Mindszenty bíboros Úr mondotta »szabadságharc tört ki.«
1956. november 4-én az orosz csapatok leverték a szabadságharcot. Sok magyar, kb. 200.000 menekült külföldre, köztük többen Tabról is. Hírek jönnek, hogy sok közülük kint »követelőzőén, sőt kihívóan« viselkedik. Ha így van, az annak a szellemiségnek megnyilvánulása, melyet tekintélytisztelet hiányának, elkeresztényte-lenedésnek nevezünk és tapasztalunk idehaza.
Ez időből fel kell jegyeznem egy jellemző esetet. Engem, a plébánost (dr. Búzás Gerő) beválasztottak az új községi bizottmányba. Részt is vettem az első ülés kezdetén.
Elnöknek dr. Szabó Elemér róm. kath. (polgári házas) ügyvédet választották meg. A gyűlést kapkodás, zűrzavar, enyhébb szenvedélyes-ség jellemezte. Egy félóra után felálltam (ott volt a helybeli ev. pásztor is), szót kértem és azt mondottam: »Kérem, Uraim, mint a Kat. Egyház helybeli képviselője tudni szeretném, hogy ami most kezdődik, »új rend«, abba akarják-e beleépíteni az Istent? Önök itt ebben a községben, mint képviselőtestület, akarják-e? - Óh, be fájdalmas volt az a fagyos keserű csend. Az ev. pásztor is hallgatott mélyen. Dr. Szabó szólalt meg: »Kérem, a katholicizmust nem építjük be!« - »Nem a katolicizmust mondtam - válaszoltam - hanem az Istent!* - »Az Isten most nem aktuális«. Erre így válaszoltam: »Akkor Nekem, a Kath. Egyház parányi képviselőjének itt nincs semmi keresni valóm. Isten nélkül nem lehet »új rendet« építeni. A polgári (bourgeois) társadalmi rend csak félig építette be istent s mennyi kelés verte ki testét: rationalismus, liberalizmus, anarchismus, nihilismus, bolsevizmus, fasizmus, hitlerizmus. A kommunista »új rend« megmutatta Magyarországon 12 év alatt, hogy teljes Isten-nélküliséggel mit tud: mindannyian láttuk; hát akkor mit akarunk ismét: circulus vitiosust? Csak egyetlen út van: Istent egészen beépíteni az új társadalmi rendbe. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus. Eljöttem. Utánam 3 perc múlva az ev. pásztor is eljött. A bizottmány katholikus tagjai ott maradtak.
Úgy vélem, ha Magyarországon 1956 év novemberében népszavazást tartottak volna, félnék, hogy az Isten egész, katolikus beépítése csatát vesztett volna: hiszen a természetfelettiekből sokban kiesett népünk egy félig »vallásos« és félig vallástalan propaganda hatása alatt, akik csak annyit mondottak volna Isten teljes programja felé: »Akarjátok a papok uralmát? - óh bizonyosra veszem, hogy a 70 %-ban katolikus Magyarországon - csatát vesztett volna a »restauratio in Christo.« (Krisztusban való megújulás)
 
5. Mindent a maga idejében
Elgondolkoztató: Ha az eddig leírtakat nem jegyezték volna fel az említett plébánosok, ennyivel szegényebb, hiányosabb lenne múltunk ismerete.
Gondolatban csak 20 évet megyek vissza. Idézem, amit 1979-ben írtam a plébánia történeti könyvébe, a História Domusba:
„1979. nagyböjtjére a plébános a régi stációs képek helyett »ter-racotta« domborműveket készített, melyeket a bábonymegyeri fazekasmester, Cálfi György égetett ki. Az eredeti képek fekete kereteivel, úgy látszott, hogy nem illenek a frissen meszelt falakra. A plébános kérésére a helybeli faragóművész, Nagy Ferenc is elkészítette a stációkat, de darabonként 4000 Ft-ért adta volna oda, amit a plébánia anyagi körülményei nem engedtek meg. Nem is szólva arról, hogy nem önálló munka, hanem Pándi Kiss után készült másolatok. (Eredeti a budapesti Egyetemi templomban.)
A stációkat Fehér László bábonymegyeri esperes áldotta meg hamvazószerdán. (1991-ben e stációk Sérsekszőlősre kerültek a kápolnába, ide pedig a régieket helyeztük vissza.)
Fehér László esperes halála után oldallagos ellátással a megyéspüspök Bábonymegyert Tabhoz csatolja: 1979. július 11-én.
1979. augusztus 4-én Rónaszéki Csabát a püspök Kaposvár l.-re küldi, helyette Sülé Lajos várpalotai káplán jön.
A nyár folyamán a plébános restaurálja az 1818-ból való Szent Flórián szobrot. A földdel és gazzal borított talapzatot és kerítését a <ossuth utcán megtalálva szintén felhozatja. Ezeket is felújítva, a szo-Dorral együtt a templomkertben állítja fel. így menti meg az enyészettől.
Ez évben Torvajon az 1824-ben készült orgonát teszi a plébános íasználhatóvá egyik tanítványa, Kerekes Sándor segítségével. A hi-ínyzó két fém sípsort újakkal pótolja. így szólal meg ismét a kb. 50 íve nem működő orgona augusztus 15-én, búcsú napján. Ugyanitt a stációs képeket gipsz domborművekkel cseréltük ki, a világítást korszerűsítettük, a szobrokat átrendeztük, a miséző kelyhet aranyoztattuk. A szembemiséző oltár a plébános terve alapján a képviselőtestületi tagok munkája.
Bótán a búcsú napján (1979. Mindenszentek utáni vasárnap) a plébános szentmise keretében, tábori oltárnál áldotta meg az új vas haranglábat, melyet egyben villany rendszerű, automata harangozás-ra állítottunk át.
Zalán karácsonyra készült el az új szembemiséző oltár és a szentély villanyvilágítása.
A bábonyi kápolnába bevezettettük a villanyt, így a fűtés is megoldódott."
Hogy az események hogyan függnek össze, a 20 évvel ezelőttiekből csak egyet emelek ki: Szent Flórián szobrának történetét. 1971 óta vagyok Tabon. Akkor a templom előtti sírkert mellett találtam magát a szobrot, ill. annak töredékét: fej, kéz láb, zászló és talapzat nélkül. Restaurálására csak 1979-ben került sor. Felvetődött a kérdés: Ha a hiányzó részeket pótolom is, mire helyezzük a felújított szobrot? Valaki azt mondta: Megvan a talapzata a Kossuth utcán, a Grozli-féle hentesbolttal átellenben, a »trafik« mögött a bozótban (ma a Százlépcső Étterem áll ott). Valóban megtaláltam a két nagy kőtömböt, meg az alsó részét a szobornak, sőt előtűnt a kőkerítés egyik fele is, másik fele fölé a járdát építették. Onnan kellett kibányászni. Felvitettem a templomhoz és ezeket is kijavítottam. Így állt össze az egykori szobor, melynek perselyéről Razgha Lajos 1862-ben tesz említést a rablással kapcsolatban. A Veszprémi Püspöki Levéltár adata szerint: „Szent Flórián kőszobor a plébániaház táján. Állíttatta Kováts Antal, Somogy vármegye alispánja, tabi bérlő. Megáldására felhatalmazta Kurbély György veszprémi püspök Koller Ignác nágocsi esperes plébánost 1818-ban. „Két évszám: 1818 és 1979. Köztük 161 év, azóta ismét 20 év, összesen 181 év.
Ez év elején azzal a kérdéssel fordult hozzam Farkas István polgármester úr, hogy nem adnám-e vissza a városnak Szent Flórián szobrát, melyet a Tűzoltószertár előtt állítanának fel. Készséggel odaadtam, így a tűzoltók védőszentjének szobra az őt megillető helyre került szépen kialakított, parkírozott helyre, valóban a Tűzoltószertár elé. Újabb, remélhetőleg utolsó megáldására szép ünnepség keretében, 1999. május 3-án került sor.
„Mindent a maga idejében" - jegyeztem meg írásom befejező részének címében. Ha a szobrot fel nem újítom, talapzatát régi helyéről ki nem mentem, ma talán a Százlépcső Étterem alapjainak tartozékaként a mélyben nyugodna. így meg van Tabnak egy szép, műemlék köztéri szobra.
E kis visszatekintéssel szándékom az volt, hogy néhány múltbeli esemény felvillantásával mások is bepillanthassanak a tabi plébánia mozgalmas történetébe.

forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tab/pages/tabi_kilato_2000_2001/tk_2000_011_tabi_rom.htm