Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


C év Nagyböjt 5. vasárnap

2022.05.12

Nagyböjt 5. vasárnap

 

2022. április 3.

 

  1. Április 3-án, vasárnap országos gyűjtés van a Szentföld javára. Így adjuk adományainkat.

 

  1. Pénteken 1715 órától keresztutat járunk. Kérem, hogy minél többen vállaljanak el felolvasni egy-egy keresztúti elmélkedést.

 

  1. Húsvéti virágokra szánt adományaikat köszönettel fogadjuk a sekrestyében, valamint a kihelyezett perselyben.

 

  1. Április 10-én, Virágvasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja, a Passiót énekli a kórus. Kérem a Testvéreket, amennyiben az idő engedi, kint az oldalsó ajtónál gyülekezzünk, megáldjuk a szentmise elején a barka ágakat, majd a templomot alulról megkerülve körmenetben érkezünk be a templomba, felidézve Jézus ünnepélyes bevonulását Jeruzsálembe.

 

  1. Előre hirdetem, hogy a Szent Három nap liturgikus ünneplése a következőképpen alakul:

Április 14-én, Nagycsütörtökön 1800 órakor kezdődik az Utolsó vacsora emlékmiséje, amely után oltárfosztás következik.

Április 15., Nagypéntek szigorú böjti nap, amely háromszori étkezést és egyszeri jóllakást jelent. Nagypénteken 1700 órától keresztutat végzünk, majd ezután 1800 órakor kezdődik az ünnepi liturgia. A Passiót énekli a kórus, majd egyetemes könyörgések, kereszthódolat, szentáldozás, majd virrasztás. Kérem a Testvéreket, maradjunk egy kicsit csendben Jézusunk mellett!

Április 16-án, Nagyszombaton 2000 órakor kezdődik Húsvét vigíliája: a Fény-, Ige-, Víz liturgiája, keresztségi fogadás, szentmise és a feltámadási körmenet. A körmenet útvonala a következőképpen alakul: A templom hátsó bejáratánál lemegyünk a főtér felé, majd az evangélikus templom előtt elhaladva a parkolón át az Ady Endre utcán keresztül érkezünk vissza a templomhoz. Kérem a Testvéreket, hogy erre az estére a viasz lecsöpögésétől védő, kis gallérral ellátott gyertyát vagy mécsest hozzanak magukkal.

 

Kérem a Testvéreket, hogy – aki csak teheti –

a SZENT HÁROMNAP

mindegyikén vegyen részt. Így teljes Anyaszentegyházunk legnagyobb

ünnepének,

 Krisztus Urunk feltámadásának megünneplése.