Szerdán hamvazószerda,
szigorú böjti nap. Az egyházi előírások szerint a 18 és 60 év közöttiek csak
háromszor ehetnek, és egyszer lakhatnak jól, illetve húst nem vehetnek
magukhoz. Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves) nem szegi
meg a böjtöt. A főétkezés áthelyezhető a megszokottól eltérő időpontra is. Fel
vannak mentve a betegek, a terhes és szoptató anyák, akik egy étkezés
alkalmával csak keveset fogyaszthatnak, a koldusok, a megerőltető munkát
végzők, az utazók, és azok a szellemi dolgozók, akiket a böjt akadályozna
kötelességük teljesítésében. Ezzel a nappal megkezdjük az előkészületünket
Krisztus Urunk szenvedésének és feltámadásának méltó megünneplésére.
Igeliturgia lesz a plébániatemplomban 8 órakor. Az
igeliturgia keretében a hamvazás szertartásában részesítjük a Testvéreket,
valamint vasárnap is.
Nagyböjt péntekjein 17:15 órától
keresztutat végzünk, szeretettel kérem, hogy egy-egy keresztúti stációt
vállaljanak imádkozni!
Aki szeretne ebben az évben szentmisét mondatni, az jelezze
az időpontot minél előbb. Szentmisét mondathatunk élő és meghalt szeretteinkért. Ne
feledkezzünk meg róluk, számukra ez lehet a legnagyobb ajándék, amely által
segíthetünk rajtuk, hogy üdvösségre jussanak. A szentmise stóladíja: 4000 Ft.